A technika megszületése
Utazásaim során egy ismeretlen bolygóra voltam kénytelen leszállni, ahol úgy tűnt életnek nyoma nincs. Elhatároztam, hogy itt maradok és edzem pár napig. A napokból aztán hetek lettek. Repüléssel már végigjártam az egész bolygót, közben KI gömbökkel morzsoltam, apritottam a sziklákat. Egyik nap aztán leszálltam egy hegy tetejére, mert éreztem valamiféle életjelet. A hegy tetején volt egy barlang, ami mesterségesen volt kifaragva, mert túl szabályos volt a bejárat. Elcsodálkoztam, ezért aztán bementem. Bennt égő tűz és rajta forgó hús fogadott, ám más teremtménynek nem láttam a nyomát. Mivel már úgyis nagyon éhes voltam, levettem a tűzről az élelmet és megettem. Abban a pillanatban, ahogy végeztem egy alak szólt hozzám a barlang sötét oldaláról, ahová nem ért a fény.
- Te ki vagy, és mit csinálsz-e lakatlan bolygón? - mormogta, majd előjött és hasonló volt a testfelépitése, kinézete az enyémhez.
- A nevem Draek, csillagharcos vagyok és azért jöttem, hogy elpusztitsalak. - mosolyogtam, ám azt se tudtam kihez beszélek.
- Nem adják ezt olyan könnyen... - és a harcos elkezdte erejét a fejébe koncentrálni, majd egy fejelő nekifutással a gyomromba jött. Áttörtem a barlang vékony falát, és egy folyóban értem földet. Azonnal ellentámadtam és neki repültem az ürgének. Először hasba rúgtam, aztán az öklömmel felütöttem és egy gyors mozdulattal mögé kerültem és egy határozott térdeléssel a talaj felé irányitottam. Nem vártam meg, hogy a por felszálljon, mert amint hallottam, hogy földet ért, ráeresztettem egy KI gömb sorozatot.
- Ennyi volt?! - lekiáltottam a harcos felé.
Viszont, meglepődtem mikor egy KI gömb landolt a képembe és én is elkezdtem zuhanni. A földet érés előtt erőt vettem magamon és a levegőbe maradtam, majd szépen leszálltam. A porfelhő eloszlott az idegen harcos körül és láttam, hogy két ujjába energiát koncentrál, tudtam, hogy ez egy hatalmas és pusztitó támadás lesz. Ijedtemben, én is előre nyujtottam a tenyerem az ellenfelem felé, és a másik kezem ujjait pedig hozzákulcsoltam. Elkezdtem én is energiát koncentrálni a tenyerembe. A talaj remegett mind a kettőnk energiakifejtésétől, ám hirtelen elorditotta magát az ellenfél:
- TITÁN! - és már jött is felém a hatalmas energiasugár.
Az előttem lévő gömb már egy KI gömb 10szerese volt, és én is kilőttem. Az energiáink összecsaptak, hol ő, hol én kerekedtem felül, mig egyszer csak egy hatalmas kiáltással kieengedtem minden bennem rejtőző tartalék energiát és a gömb becsapódott. A támadás vége után térdre rogytam, nem éreztem magamban erőt, a talpon maradáshoz. Nagy nehezen odakúsztam a másik harcoshoz, megtapintottam pulzusát, de már nem volt. A ruhája és bőre szétroncsolódott az égési sérülésektől. Életem eddigi legnagyobb diadala volt, és ennek emlékére neveztem el a technikát:
TITÁN GÖMBNEK.Név: Titan ball \ Titán gömb \
Jellemzés:Technika előnyei: Hatalmas pusztitás, szinte kivégző technika.
Technika hátrányai:: Rengeteg energiafelhasználás. Kimerültség, ezért harcban egyszer érdemes használni, mikor már nincs más lehetőség.
Szint\Ár: 2. szint \ 50.000 Zen Son Goku
És ezzel le szeretném tudni a heti edzésem is.